KezdőlapFormula 1Kanada nem áll készen arra, hogy bejelentse, biztosan rendeznek versenyt

Kanada nem áll készen arra, hogy bejelentse, biztosan rendeznek versenyt

-

A Kanadai Nagydíj szervezői még nem erősítenék meg, hogy biztosan lesz futamuk 2020-ban.

Korábban egy októberi dátumról lehetett hallani mint lehetséges időpont, Austin előtt vagy után 1 héttel.

„Ezt nem erősíthetjük meg” – mondta a verseny egy szóvivője. „Nem beszélhetünk konkrét dátumokról, mert ebben a szakaszban azt sem tudjuk, ott lesz-e a versenyünk a naptár végső verziójában.”

Valójában a nagydíj promótere, Francois Dumontier elárulta, hogy még mindig egyeztetnek a Forma-1-el.

„A Forma-1 bejelentette a versenynaptára kezdő, európai szakaszát” – nyilatkozta az RDS-nek. „Most számos promóterrel dolgoznak együtt Európán kívülről a program második részén. Komoly a szándék, de nem csak Montreal irányába, hanem minden Európán kívüli verseny felé. Chase [Carey] valódi világbajnokságot akar. Szóval ezt most mosollyal az arcomon mondom, de még folynak az egyeztetések.”

„Úgy gondolom, egy július eleji bejelentés nagyon sok felkészülési időt biztosítana. Szeretnénk nézőket, viszont tudjuk, ehhez egy egészségügyi tervezet kell távolságtartással és sok mással. Ezen dolgozunk jelenleg. Chase mindig azt mondja, hogy Montreal egy kiváltságos helyszíne a Forma-1-nek, főleg ha azt nézzük, milyen nehéznek tűnik a járványhelyzet az Egyesült Államokban és Brazíliában. Mexikót még nem tudjuk.”