KezdőlapFormula 1Key szerint is a Renault motorja már közel olyan jó, mint a...

Key szerint is a Renault motorja már közel olyan jó, mint a Mercedesé

-

James Key azt állítja, hogy a Renault F1-es erőforrása már majdnem annyira jó, mint a Mercedesé. Ő a McLaren technikai igazgatója, és ők az egyetlen csapat, akik a gyári Renault alakulatán kívül használják a franciák motorjait a Forma-1-ben. A Renault az új hibridkorszakban a vezető motorgyártók mögött kullogott, de Key szerint a helyzet 2019-ben megváltozott. Az El Mundonak nyilatkozott:

„Láthattuk, hogy a Ferrari kicsit előrébb járt mindenkinél, de a Renault motorok versenyképessége már jó, és megközelíti már a Mercedesét is jelenleg.”

2020 lesz a harmadik és egyben utolsó év, hogy a Renault szállít a McLarennek, akik 2021-től a Mercedes motorjaira váltanak. Key elárulta, hogy a hondás fiaskó után a McLaren a Renault erőforrásaival elégedett volt:

„2019 egyik pozitívuma volt, hogy a Renault egyértelműen előrelépett, és nagyobb sebességre volt képes az egyenesekben. A mi eredményünkön is ez világosan látszott.”

Key arra is utalt, hogy az összes gyártó motorja a Forma-1-ben teljesítményben már nagyon közel áll egymáshoz:

„Azok az idők szertefoszlottak tavaly, amikor az erőforrások között jelentős különbségek voltak.”