KezdőlapFormula 1Közölte a 2020-as módosítási határidőket az FIA

Közölte a 2020-as módosítási határidőket az FIA

-

Az FIA frissítette az információkat a befagyasztott elemek kapcsán (melyeken a szezon során nem lehet módosítani), a 2020-as szezonra vonatkozóan.

A csapatok költségeinek csökkentését célzó intézkedések részeként az új-koronavírus világjárvány okán a csapatok 2021-ben is használhatják majd 2020-as autóikat. A további műszaki szabályváltozásokat 2022-re halasztották.

Az egyes elemek fejlesztését azonban limitálni kell 2020-ban, költségcsökkentési okokból. A csapatok zsetonjaik felhasználásával módosíthatnak autójuk egyes elemein.

A rendeletek 22. melléklete részletezi, mely komponenseket fagyasztotják be a szezon első versenyekor – „R1-2020” -, és mely elemeket fagyasztják be későbbi időpontban, „2020 közepén”. „2020 közepének” a versenyszezon tekintetében szeptember 30-át tekintik.

Döntöttek azon határidőkről is, ameddig a csapatoknak informálniuk kell az FIA-t arról, hogy a homologizált elemek változtatására felhasználnák két zsetonjukat. Ez az előzetes dátum július 22.

Augusztus 5-ig a csapatoknak az FIA rendelkezésére kell bocsátaniuk a homologizált elemek tervezett módosításainak és az érintett elemek teljes specifikációját.

A végső határidő szeptember 21, ameddig a tervezett változtatások részletes tervét át kell adni az FIA-nak.

A szabályok eddig megengedték, hogy zsetonfelhasználással módosítottak egy homologizált elemen, de az nem vált be, visszatérjenek az eredeti verzióhoz. Most azonban erre csak 5 futam áll majd rendelkezésre, később már nem térhetnek vissza az eredeti verzióhoz.

A 2020-as szezon július 5-én indul majd, az Osztrák Nagydíjjal.