KezdőlapFormula 1Ma jár le azaz ultimátum, amit a hét csapat az FIA-nak adott

Ma jár le azaz ultimátum, amit a hét csapat az FIA-nak adott

-

Helmut Marko elárulta, hogy ultimátumot adtak a csapatok az FIA-nak arra, hogy magyarázatot adjon a Scuderia ügyére.

A nem Ferrari erőforrást használó alakulatok dühösen és értetlenkedve fogadták a Szövetség közleményét, melyben közölték, megállapodtak a vörösökkel. A titkos paktum és a „közmunka” ki verte a biztosítékot az riválisoknál, így nyílt levelet írtak és abban kérték számon az FIA-t a döntése miatt. Azóta a Nemzetközi Automobil Szövetség is válaszolt a „dühös hetesnek”, sőt a Motorsport Világtanács is az FIA mellé állt, és ez igazán elkeseríti a tiltakozókat.

,,Eddig egy levelet kaptunk tőlük, ami egyszerűen kiábrándító. A levélben amit mi küldtünk, felszólítottuk az FIA-t arra, hogy tegyen eleget a kérésünkre, és erre határidőt is szabtunk, ami hamarosan le is jár.”

A csapatok értesítették arról az FIA-t, hogyha nem kapnak kielégítő választ, akkor akár jogi útra is terelheti az ügyet, de előbb tudni akarják, hogy mire bukkant a Szövetség.

,,Először is, részletesen tudni akarjuk, hogy mit találtak a Ferrarinál, ugyanis világosan elmondták, hogy valami turpisságot fedeztek fel. Csak úgy vitathatjuk meg a következő lépést, ha ezek az információk a birtokunkban vannak. A hét csapat úgy véli, az FIA köteles közzétenni a Ferrarival kötött megállapodásának részleteit a sport szellemiségének jegyében. Tehát, eddig nem kaptunk választ, és a határidő holnap lejár.” -nyilatkozta Marko hétfőn.

Az osztrák tanácsadó leszögezte, a hét istálló inkább a Szövetségre mérges, mint a trükköző Ferrarira.

,,A követeléseink elsősorban nem egy másik csapat felé irányulnak, hanem a technikai ellenőrzést végző Forma-1-re és arra, hogyan kezeli az FIA a szabálytalanságokat. Engedelmükkel emlékeztetném magukat arra, hogy 2007-ben a McLarent kizárták a bajnokságból, miután bebizonyosodott, hogy kémkedés történt és emellett 100 millió dolláros büntetést szabtak ki rájuk.