KezdőlapFormula 1Maldonado szerint a média túl durva volt Verstappennel eleinte

Maldonado szerint a média túl durva volt Verstappennel eleinte

-

Pastor Maldonado összesen öt szezont teljesített a Forma-1-ben pályafutása során. A venezuelai a Willaimsnél és a Lotusnál is megfordult ezalatt az öt év alatt és még egy versenyt is sikerült megnyernie 2012-ben a Spanyol Nagydíjon.

Ez az egy győzelem pedig nyilvánvalóan kevesebb annál a nyolc győzelemnél, amit Max Verstappen már elért az eddigi karrierje során. Maldonado többek között ezért is nyilatkozta azt, hogy a holland pirlóta eredményei „nem normálisak”.

„Max egy rendkívül gyors versenyző,” – idézi Maldonado szavait a Motorsport.com. A venezuelai szerint azonban a még 17 éves Verstappen rossz megítélésében nagy szerepet vállalt a média.

„Szerintem a média túlságosan is szigorú volt vele a kezdetekkor. Véleményem szerint teljesen normális dolog, hogy egy 18 éves srác néha alapján hibázik, miközben egy Forma-1-es autót vezet.”

A 35 éves Maldonadot lenyűgözte, amit Verstappennek sikerült elérnie a karrierje első öt évében. A Williams egykori versenyzője szerint a holland is és a Red Bull is sokat fejlődhet majd az elkövetkező időben.

„Nem csak versenyzőként, hanem mint ember is jobbá válhat. Csupán időt kell adni neki, és a változás szemmel látható lesz majd.”

A jelenlegi Forma-1-es mezőny tele van olyan fiatal tehetségekkel, mint például Verstappen, Charles Leclerc, Lando Norris, George Russell vagy a Renault-hoz visszatérő Esteban Ocon.

„Azonban, ha választanom kellene ezen fiatal versenyzők közül, szerintem Maxm a legerősebb mindannyiuk közül. Elég az eredményeit megnézni. Egy olyan erős csapattárssal találta szembe magát az érkezésekor, mint Daniel Ricciardo, és képes volt egyből felvenni a fonalat és hozni az eredményeket. Ez azért sokat elárul, hogy valójában milyen jó is ő.”