KezdőlapFormula 1Marko és Wolff már belefáradt a Ferrari panaszkodásába

Marko és Wolff már belefáradt a Ferrari panaszkodásába

-

Toto Wolff elárulta, nem akarja többet hallani azt, ahogy Mattia Binotto a Ferrari aerodinamikáját alacsonyítja le, továbbá eleget beszéltek már a 2019-es motorok ügyéről is.

A Scuderia gyengén kezdte a 2020-as szezont az osztrák időmérőn. Sebastian Vettel nem jutott tovább a Q2-be, így csak a 11. helyről rajtolhat, míg Charles Leclerc a 7. helyet kaparintotta meg magának. A vörösök csapatfőnöke még a versenyhétvége megkezdése előtt elmondta, hogy jelentősen megváltoztatták a fejlesztési irányvonalukat, így az átérvezett konstrukció a Magyar Nagydíjon debütálhat. Már a téli tesztek alatt arról beszélt az olasz istálló, hogy nem teljesít jól az autójuk. Az egyenesekben elveszítették fölényes sebességüket, sőt a kanyarokban sem lettek gyorsabbak.

Tavaly a vitatott motorokkal felszerelve a Ferrari hasított az egyenesekben, az ő  végsebességük  volt a legmagasabb, ám miután vizsgálni kezdték az erőforrásukat, a tempó eltűnt, ezzel pedig egy olyan hosszú ügyet zúdítottak a sportág nyakában, amit még a mai napig is emlegetnek.

A Mercedes azok közé a csapatok közé tartozott, akik felszólaltak a vörösök hajtáslánca okán kötött titkos paktum miatt. Épp ezért az osztrák vezetőtől megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy a Ferrari és partnercsapatai nem tudtak fejlődni ez idő alatt, míg a többiek ugrottak egyet.

,,Nem akarom ezt kommentálni, úgy gondolom eleget beszéltünk már erről. Nem akarok a Ferrariról beszélni. Ne is térjünk vissza erre, közel s távol mindent megvitattunk már ezzel kapcsolatban. Nem jól teljesítettek ma (szombat), mi viszont azt szeretnénk, hogy a győzelemért harcoljanak velünk. Nagyon boldoggá tenne minket az, ha három-négy csapat versenyképes lenne és megdolgoztatna minket a pénzünkért.”

Továbbá Wolff nem igazán hisz abban, hogy csak az aeronak köszönheti azt a Ferrari, hogy nem volt versenyképes a hévégén:

,,Nem ők (Ferrari) mondták ezt, Mattia (Binotto) mondta ezt, én viszont nem akarom tovább ezt hallgatni.”

A The Race megkérdezte az osztrák vezetőt, milyen pozitívumokkal tudná felvidítani kollégáját (Binotto) ezután a nehéz nap után. A Mercedes csapatfőnöke erre a következőt felelte:

,,Szeretnék a Ferrarinál mindenkit felvidítani, ugyanis egy fantasztikus cégről van szó, ahol fantasztikus emberek vannak, viszont nincs okom arra, hogy felvidítsam Mattiát.”

Helmut Marko meglepődött azon, hogy a Red Bull Ringen öt tizedet kaptak a Mercedestől. Optimális körülmények között az osztrák szerint 2-3 tized a differencia, ám valamiért a beállításaik nem váltották be a hozzájuk főzött reményeiket. Ugyanakkor a Red Bull tanácsadója megemlékezett a Ferrariról és a tavaly szerzett pole pozíciójukról is.

,,A beállítások nem működtek. Valójában 2-3 tizedre vagyunk a Mercedes mögött. Hihetetlen, hogy mit művelt az a Ferrari motor tavaly.” – nyilatkozta Marko, majd hozzátette, nem kíván többet nyilatkozni a Scuderia jelenlegi formájáról és 2019-es motorjáról.