Max Verstappen úgy véli, idén sokkal érettebb lett és megfontoltabban is vezet, mint egy évvel ezelőtt.

A holland versenyző tavaly nem jól indította az évet, ám a 2018-as Monacói Nagydíj után szinte megtáltosodott és azóta is tart a “sikerszériája”. Idén már nem csak csapattársát sikerül túlszárnyalnia, hanem olykor-olykor felülkerekedik a két Ferrarin is.

- Hirdetés -

A Kanadai Nagydíj előtt, – ahol tavaly második lett – Verstappen kifejtette, hogy a 2018-ban megtapasztalt élmények mennyiben segítették hozzá ahhoz, hogy idén jól szerepeljen:

,,Érettebb lettem, ez igaz és nem csak a tavalyi baleset miatt indult el ez a folyamat. Ez az állapot igaz az életem többi részére is. Idősebb lettem, sokkal több élettapasztalattal rendelkezem, mint korábban. Igaz az a mondás, hogy néha hibáznunk kell, ha még jobbá akarunk válni. Úgy vélem ezt történt velem is.”

A holland pilóta hozzátette, bizakodó idei autójukkal kapcsolatban, ugyanis még úgy is feltudják venni a harcot a másik két nagy csapattal, hogy a Red Bull még nem egészen tart ott ahol szeretne.

,,A Mercedesnek és Ferrarinak még mindig meg van az előnye, ám minden verseny eltelte után közeledünk hozzájuk. Úgy hiszem idén többször is versenyképesek leszünk. A célunk természetesen a győzelem, aminek megszerzése nagyszerű eredmény lenne az egész csapatunknak és a Hondának is, ugyanis nagyon keményen dolgoznak azért, hogy sikerüljön akár egy futamot is megnyernünk ebben az évben.”