KezdőlapFormula 1Hivatalos: nem lesz idén Vietnámi Nagydíj

Hivatalos: nem lesz idén Vietnámi Nagydíj

-

A négy új verseny hozzáadásával még volt biztos, most azonban már annak vehető, hogy idén nem fog debütálni a Vietnámi Nagydíj Hanoiban.

A Török, a Bahreini, a Szakhíri és az Abu Dhabi Nagydíj került hozzá a 2020-as versenynaptárhoz a Forma-1 legújabb bejelentésével. Bár ezek tekinthetők ázsiai futamnak is, más ázsiai és eddig csak elhalasztott versenyek nem kerültek be a menetrendbe. Ilyen a Vietnámi Nagydíj, illetve a Kínai Nagydíj is. Ezek a futamok végül a koronavírus miatt nem kerülnek majd idén megrendezésre.

„Csalódottak vagyunk, hogy nem tudunk visszatérni néhány eredetileg tervezett versenyünkhöz” – áll a sorozat hivatalos közleményében.

Július elején Vietnám már feltartóztatta a vírust, és a Hanoi hatóságok már a futam novemberi visszatérésén dolgoztak. Július végén azonban a második hullám elérte az országot, az ország Da Nang-i központtal.

A Vietnámi Nagydíj márciusban került elhalasztásra a vírus miatt, és a Hanoi Street Circuiten került volna megrendezésre egy utcai pályán, a My Dinh Nemzeti Stadion mellett.

Nem kell félni azonban, a verseny jövőre mindenképp megrendezésre kerül, hiszen a szervezők egy – idéntől számított – tízéves szerződést írtak alá a Forma-1-gyel.