KezdőlapFormula 1Norris: Az együttműködés az eredményesség kulcsa

Norris: Az együttműködés az eredményesség kulcsa

-

Lando Norris elmondta, hogy ő és mclarenes csapattársa, Carlos Sainz is felismerte, hogy saját maguk és a csapat is abból profitálnak legjobban, ha összedolgoznak. Ez eredményezte azt is, hogy 2019-ben ők lettek a középmezőny legjobb csapata; a negyedik helyen zártak.

Norris is Sainz is tavaly került a McLarenhez, de hamar megtalálták a közös hangot a csapaton belül és haveri szinten is. Ennek pedig meg is lett az eredménye.

„Mindketten hosszabb távban gondolkodunk, mi szerint ha el akarjuk érni azt, amit el akarunk érni, ami a futamgyőzelmek szerzése, bajnoki cím nyerése, akkor az a legjobb dolog, ha együtt dogozunk.” – mondta Norris az Autosport Internationalen. „Nem tudtunk volna csapatként a negyedik helyen zárni, ha nem dolgoztunk volna úgy együtt, mint ahogy azt tettük tavaly.”

„Jelentős részét képezi annak, amit elértünk, hogy segítettünk egymásnak, ahogy igyekeztünk segíteni a csapatnak.”

„Jelenleg ez csak az érdekeinket szolgálja, minden nap.”

„Remélem, hogy ez folytatódik, mert jól akarom érezni magam és élvezni, amit csinálunk, és ő (Carlos) is ezt akarja.”

„Most nem lesznek mások a dolgok, mint tavaly.”

„Tavaly teljesen új autóval volt dolgunk, sok műszaki problémával.”

„Az idei autó a tavalyinak egy adaptációja lesz. Dolgozunk rajta minden területen.”

„De a csapat nagyon jó munkát végzett és végez most is, nyilván azokra a területekre koncentrálnak, melyeken nem voltunk olyan jók tavaly, melyeken elég gyengék voltunk.”

„Ez majdnem minden kanyart jelenti, de voltak speciális kanyarok, melyekben szenvedtünk.”

„Szóval megpróbálunk ezeken dolgozni, és az eredmények, melyeket láttam, pozitívak. Jó irányba haladunk, de még sok mindent kell tennünk, hogy igazán versenyképesek legyünk.”