KezdőlapFormula 1Norris és Hamilton egy csapatban, a McLarennél

Norris és Hamilton egy csapatban, a McLarennél

-

A McLaren versenyzőjének, Lando Norrisnak Lewis Hamilton öccse, Nicolas lesz a csapattársa a hétvégi Virtuális Spanyol Nagydíjon.

Ez lesz az ötödik hivatalos, az F1 által szervezett virtuális verseny a karantén idején, melyet a Codemasters F1 2019 játékával „játszanak” a résztvevők.

Nem lesz azonban újdonság a Norris-Hamilton páros a esport versenyen, hiszen ez történt a Virtuális Bahreini Nagydíjon is ők ketten alkották a McLaren párosát. Akkor Hamilton a 14., Norris az 5. helyen végzett, bár utóbbi valójában csak a futam második felében vezetett, mert problémája volt az internet kapcsolattal, így a verseny első felét robot teljesítette helyette.

Norrison és Hamiltonon kívül a hétvégi versenyen részt vesz még többek között Alex Albon, Antonio Giovinazzi, George Russell, Nicholas Latifi, és Charles Leclerc, valamint futball sztárok is, így például Sergio Aguero, Thibaut Courtois és Arthur Melo.

A Virtuális Spanyol Nagydíjra május 10-én, vasárnap, magyar idő szerint 19.00-kor kezdődik majd.

Az eddigi versenyeken Guan Yu Zhou, Charles Leclerc és Alexander Albon tudtak győzelmet szerezni.