KezdőlapFormula 1Putyin átvinné a Forma-1-et Szentpétervárra Szocsiból

Putyin átvinné a Forma-1-et Szentpétervárra Szocsiból

-

Vlagyimir Putyin és a Forma-1 urai előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy átvigyék az Orosz Nagydíjat Szentpétervárra. A Sportsmail szerint az orosz elnök arra készül, hogy egy új versenypályát építtet 25 kilométerre a birodalom második legnagyobb városától. Amennyiben ezt véghez viszi Putyin, úgy a nagydíj költözik majd Szocsiból, így legelőbb 2021-ben rendezhet Szentpétervár versenyt.F

Ez a lépés megváltoztatná Oroszország sporttérképét is. Szocsi 2014-ben lett a Forma-1- versenynaptárának a része, nem sokkal azt követően, hogy téli olimpiát rendeztek ott a Fekete-tenger mellett. Sztálinnak is az egyik kedvenc üdülővárosa volt, egy dácsát is építtetett oda. Szocsit egyre több turista keresi fel, minden évben új bárok és éttermek nyitnak, de nem bír akkora presztízzsel, mint Szentpétervár, ahol 2020-ban futball Európa-bajnoki meccsek is lesznek. A száguldó cirkusz korábbi ura, Bernie Ecclestone is már vizsgálta annak a lehetőségét, hogy szervezzenek oda esetlegesen egy városi versenyt, végül Szocsi lett a befutó. Ő pedig Putyin közeli barátja és nagy csodálója is egyben, így feltehetően a Kreml az ő véleményét is kikéri, még mielőtt helyszínt váltanának.

Az újság úgy tudja, hogy a Liberty Media és a sportág felügyelő szervezete a FIA is folyamatosan figyeli a fejleményeket. Egy olyan helyszín mint Szentpétervár illeszkedne a Liberty azon elképzelésébe, mely szerint a Forma-1-et közel hozná a nagyvárosokhoz, de ezt könnyebb volt megígérni, mint megvalósítani. Miamiban és Las Vegasban egyelőre nem jártak sikerrel.

Jövőre a királykategória ellátogat a vietnami fővárosba Hanoiba, illetve Hollandiában is Zandvoortba. A jogtulajdonosok célja pedig felemelni 23-24 versenyre egy adott évben a futamok számát a jelenlegi 21-22-ről.