back to top
KezdőlapFormula 1Russell: Sokat lépett előre a Williams

Russell: Sokat lépett előre a Williams

-

Noha ugyan a Williams még továbbra is stabilan az utolsó a mezőnyben, ám George Russell szerint azért érezhetően sikerült előre lépniük.

Egyedüliként a Williams versenyzői nem tudtak még idén pontot szerzeni, ami nem is meglepő, hiszen óriási a legendás istálló lemaradása. A csapat brit újonca George Russell az Auto Hebdonak nyilatkozva mesélte el többek közt azt is, hogy fejlődtek a szezon során.

„Hogyan ne lehetne élvezni azt, amikor két hetente egy Forma-1-es autót vezetek?! Már gyerekként is ez volt az álmom, de tudom, hogy most elég nehéz időket élünk meg, de van fény az alagút végén. Eljön majd az én időm is.” – kezdte. „Tisztában vagyok a csapat történelmével, éppen ezért kivételes dolog képviselni a csapat színeit.

„Mindenki tudja, hogy jelenleg hol állunk, de hosszú távú projektben gondolkozunk. Természetesen rövid távon is kell néhány dologra összpontosítanunk, a mihamarabbi fejlődés érdekében, de a csapat messze a jövőbe tekint.” – folytatta.

„Jelen pillanatban fejlődünk. A csapatnak nagyon nehéz szezonja volt tavaly, rengeteg átszerveződés történt, így két lépést hátra kellett lépnünk, hogy aztán hármat előre mehessünk. Most vagyunk abban a helyzetben, hogy több teljesítményt tudunk kihozni az autóból. Silverstone-ban volt az első lépcsője egy komoly aerodinamikai fejlesztésnek. A számok határozott javulást mutatnak, így reméljük hamarosan másokkal is harcolhatunk majd.” – zárta.