KezdőlapFormula 1Sainz: A „rózsaszín Mercedes” megnehezítheti az életünket

Sainz: A „rózsaszín Mercedes” megnehezítheti az életünket

-

Az év legelső megosztó Forma-1-es témája a Racing Point és a Mercedes között fellelhető hasonlóság, amit a britek maguk sem tagadnak.

Rögtön az autóbemutató után számos újságíró és szakértő számos egyezést vélt felfedezni a Racing Point idei és a Mercedes tavalyi autója között. A rózsaszín alakulat ráadásul jó tempóban kezdte a teszteket is. Lawerence Stroll istállójánál egyébként elmondták, hogy valóban szorosabb lett az együttműködés a motorszállítóval, és az autó első és hátsó felfüggesztése és a váltó is egy az egyben a tavalyi bajnok istállóé.

Azonban számos versenytárs nem igazán örül a „Mercedes klónnak”, amivel komoly esélyük lehet a középmezőny elejére.

„Megnehezíti az életünket, ha egy kis csapat előnyt szerez egy nagyobbal való együtt működéssel.” – fogalmazott a McLaren versenyzője Sainz.

Csapatfőnöke, Andreas Seidl azonban nem aggódik a rivális miatt.

„Nincs ok az aggodalomra. Mindenkinek megvan a joga, hogy másoljon egy másik autót és a szabályok is engedik, hogy egy az egyben átvegyen alkatrészeket.” – véleményezett a német.

Helmut Marko pedig elmondta, hogy ők nem kívánnak foglalkozni ezzel a dologgal.

„Biztos vagyok benne, hogy a McLarennek meg a Renaultnak meg lesz a véleménye erről, de mi inkább kimaradunk ebből.” – jelentette ki.