KezdőlapFormula 1Todt mindkét oldalt megérti: "Minden élet számít"

Todt mindkét oldalt megérti: „Minden élet számít”

-

Ahogy az elmúlt időszak hatására egész világon meghatározó téma lett a rasszizmus, illetve annak megszüntetése, a Forma-1-ben is megjelent a téma.

Az FIA elnöke, Jean Todt, aki egy lengyel zsidó orvos fia, közel egymillió fontot csoportosított át az FIA-nál a diszkrimináció elleni kampányra.

„Gyerekként nekem azt mondták, hogy ne mondjak semmit az apám származásáról” – idézi Todtot a DailyMail. „De mikor kamasz voltam, 17, vagy 18 éves, úgy döntöttem, hogy sosem fogom tagadni.”

„A feleségem (a színésznő Michelle Yeoh) sárga. Ő kínai. Ebből fakadóan olykor vannak problémái.”

A Forma-1-es versenyzők egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a rasszizmusnak nincs helye a világon. Azonban nem mindenki szeretne ezzel kapcsolatban teátrális módon megnyilvánulni.

Todt ezt a fajta nézetet is megérti.

„Minden egyénnek azt kell kifejeznie, amiben hisz, olyan módon, ahogy ő szeretné” – mondta az FIA elnöke. „Az emberek különbözőek. Egyesek hangosak, mások csendben foglalkoznak ügyükkel.”

„De mindannyiunk célja a rasszizmus megszüntetése.”

„Én azt mondom: az élet számít. Az életek számítanak. Nem csak a fekete életek. Vagy a sárga életek. Vagy a fehér életek. Minden élet.”