KezdőlapFormula 1Változások történtek a pontversenyekben, bár nem az élen

Változások történtek a pontversenyekben, bár nem az élen

-

A Nürburgringen aratott győzelmével Lewis Hamilton ismét növelte előnyét a ponttáblázat csúcsát, miközben a második helyen álló csapattársa, Valtteri Bottas kiesett. Köztük 69 pont a különbség jelenleg.

Bottasnak lassan inkább hátrafelé kell figyelnie, ugyanis Max Verstappen is fontos pontokat gyűjtött vasárnap, és már csak 14 pont választja el Bottas második helyétől.

Ricciardo dobogós helyezésével a pontversenyben átvette a negyedik Lando Norristól, akit Sergio Perez is megelőzött.

Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy az 5., 6., 7. és 8. helyezett között nagyon szoros a verseny: A 8. Leclerc mindössze 5 pontra van az 5. helyen álló Pereztől.

A beugró Hülkenberg most is szerzett 4 pontot, de továbbra is a 15. helyen áll. Ami kiváló eredmény, tekintve, hogy mindössze két futamon indult, váratlanul.

9. helyezésével Grosjean megszerezte idei első pontjait, így most 18. a bajnokságban. Most már egyedül a két Williams versenyző nem gyűjtött még egyetlen pontot sem.

A konstruktőrök közül nem meglepő módon az élen nem történt változás, a harmadik helyet azonban a Racing Point vette át a McLarentől. Sőt a wokingi csapattól mindössze két pontra van a Renault is.

A pontversenyek állása az Eifel Nagydíj után

Egyéni:

Versenyző Csapat Pontok
Ebből leggyorsabb körért
1 Lewis Hamilton MERCEDES 230 4
2 Valtteri Bottas MERCEDES 161 2
3 Max Verstappen RED BULL RACING 147 2
4 Daniel Ricciardo RENAULT 78 1
5 Sergio Perez RACING POINT 68
6 Lando Norris MCLAREN 65 1
7 Alexander Albon RED BULL RACING 64
8 Charles Leclerc FERRARI 63
9 Lance Stroll RACING POINT 57
10 Pierre Gasly ALPHATAURI 53
11 Carlos Sainz MCLAREN 51 1
12 Esteban Ocon RENAULT 36
13 Sebastian Vettel FERRARI 17
14 Daniil Kvyat ALPHATAURI 14
15 Nico Hulkenberg RACING POINT 10
16 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 3
17 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 2
18 Romain Grosjean HAAS 2
19 Kevin Magnussen HAAS 1
20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
21 George Russell WILLIAMS 0

 

Csapatok:06

Csapat Pontok
1 MERCEDES 391
2 RED BULL RACING 211
3 RACING POINT 120
4 MCLAREN 116
5 RENAULT 114
6 FERRARI 80
7 ALPHATAURI 67
8 ALFA ROMEO RACING 5
9 HAAS 3
10 WILLIAMS 0