A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy nem garantált az, hogy maradnak a Forma-1-ben gyári csapatként 2021 után. Az Ezüstnyilas csapat a kereskedelmi jogokról egyeztet a Liberty Mediával, és ezt is figyelembe véve Wolff úgy látja, hogy nem garantált az, hogy maradnak, persze azért feltehetően nem hagyják annyiban ezen befektetésüket. Az osztrák sikergyáros a Motorsport.com-nak nyilatkozott:

“Minden jel szerint maradunk. Garantálni ezt azonban nem tudom. Félúton vagyunk a Concorde Egyezmény egyeztetésében. Ezzel kapcsolatban, és ettől függetlenül is tárgyalunk az autó fejlesztéséről, és hogy milyen hatással lenne az a sportágra.”

- Hirdetés -

Arra a kérdésre, hogy milyen konkrét tényezők befolyásolják a döntésüket, így felelt:

“Milyen irányba tart az autóipar? Milyen formában releváns a Forma-1 szórakoztató és technológiai platformként? Egy olyan márkának, amelynek az első autója egy versenyautó volt, akarunk-e ebben részt venni hosszútávon? Ott van a Ferrari modellje, akik ezekre a kérdésekre így válaszolnak: Örökké ezt fogjuk csinálni. Versenyautókat és utcai autókat építünk. Egy másik modell így gondolkodik: Sikeres korszakunk volt. Nincs már mit bizonyítani. Most már valami másba fogunk. Mindkét stratégia teljesen elfogadható.”

A V6-os turbó-hibrid korszakban a Mercedes dominál a királykategóriában, hatszor lettek konstruktőri bajnokok egymás után, a 2019-es címmel egyetemben. Wolff szerint ez az a faktor, amely a döntő, hiszen az igazi siker hosszútávú, nem a pillanatnyilag elért sikerek:

“Ha most végeznénk egy felmérést, amelyben azt kérdezzük, hogy mely Forma-1-es csapatok a legsikeresebbek, a legtöbb ember a Ferrarit mondaná. Ennek az az oka, hogy a Scuderia az élmezőnyben volt és versenyképes már vagy 50 éve. Most olyan kort élünk, amikor mindenben rövidtávon kell gondolkozni, és a siker fenntarthatósága a kulcs a hitelességhez, mint hogy gyorsan csak jövünk és megyünk. A siker persze ingadozó is lehet, és még az is megtörténhet, hogy harmadik leszel. Persze, egy márkának amely hozzászokott a sikerhez, a realitás talaján kell maradni, és azzal is kalkulálni kell, hogy nem nyerhetsz minden évben. Ez nem egyszerű, és magammal kell kezdenem: El tudom én ezt viselni?”