Minden valószínűség szerint a Super Formulában vitézkedő pilóta, Naoki Yamamoto Toro Rossót vezet majd Japánban a pénteki első szabadedzésen.

A hírt még nem erősítette meg a csapat, de a 31 éves pilóta egy videóban megtette már a bejelentést a Toro Rosso YouTube-csatornáján. Igaz, a videót azóta törölték.

- Hirdetés -

A Honda által támogatott versenyző már két Super Formula címmel büszkélkedhet, 2013-ból és 2018-ból – ráadásul emellett a tavalyi évben Jenson Buttonnal Super GT címet is szerzett. A brit bajnok gyakran dicséri csapattársát, kiemelve a versenyzési szintjét és tehetségének változatosságát:

Szerintem az F1-ben lenne a helye” – mondta tavaly – „Akár akarja, akár nem, ez a véleményem. Bajnok a Super Formulában és a Super GT-ben is. Sok a tapasztalata különféle autókkal, különféle szériákban. Mindez segít, ha nyomás alatt kell teljesíteni, akár a legfelső szinten is.”

Egyértelmű, hogy 31 évesen Yamamoto nem számít fiatalnak, főleg egy F1-es bemutatkozáshoz. De a Honda támogatásával, egy ismerős pályán, lelkes hazai szurkolók előtt minden adott ahhoz, hogy Naoki kiélvezze a lehetőséget, amit kapott.