Kezdőlape-MobilityDi Grassi: nem kell sikán a Formula E-be

Di Grassi: nem kell sikán a Formula E-be

-

A Formula E bajnok, Di Grassi üdvözli a változást, miszerint a jövőre ötödjére megrendezésre kerülő Mexikóvárosi e-Prix az Autodromo Hermanos Rodriguez egy új nyomvonalán kerül majd megrendezésre.

A február 15-i verseny egy kicsit különböző és hosszabb változata lesz a mostani 2 kilométeres pályának. A hosszabb verziót könnyen ki lehet alakítani, mert a létesítmény amúgy is több konfigurációval rendelkezik. Azonkívül rengeteg a szervízút, amit fel lehet használni egy új változathoz.

A Formula E először 2016-ban versenyzett a pályán, akkor még egy bizarr első sikánnal, de a következő évben ezt egy sima jobbkanyarra cserélték, tehát nem ez lesz az első változás. Sam Bird, aki akkor harmadik lett, így értékelte az új kanyart:

Néhány pályán, ahol versenyzünk, a sikánok jól működnek, de vannak más helyek, ahol nincs rájuk szükség. Mexikó pedig egy ilyen hely. Persze, így jobban át tudjuk vinni a lendületet a kanyaron, de ilyen rövid pályák esetében nincs is értelme három sikánnak. Jó, hogy felülvizsgáljuk ezt.”

A verseny kétszeres győztese Lucas di Grassi is a lassítók ellen van, szerinte szükségtelen baleseteket és piros zászlót idéznek elő.

„Az összes sikánt kivenném a Formula E-ből, mert akkor növekszik sebesség, az energiahasználat, és az előzések száma is. Így kevesebb lenne a levágásos eset, ami a bíráknak okoz mindig nehézséget.”

Sok ilyen eset volt Mexikóban, 2016-ban Jérome d’Ambrosio, tavaly pedig Pascal Wehrlein rövidített, pont di Grassi ellen.

Idén piros zászlóval kellett megszakítani a versenyt, mikor Jean-Éric Vergne ütközött Nelson Piquet-vel az utolsó sikán felé menet. De nem csak itt, Bernben és Rómában is okoztak kalamajkát a sikánok.