back to top
Kezdőlape-MobilityJames Calado lesz Mitch Evans csapattársa a Jaguarnál

James Calado lesz Mitch Evans csapattársa a Jaguarnál

-

A gyári Ferrari GT versenyzője, James Calado fog majd versenyezni Mitch Evans mellett a Jaguar Formula E csapatában az elektromos széria hatodik évadjában.

Caladonak – aki a második helyen zárta 2011-es GP3-as bajnokságot, majd 2013-ban a harmadik legtöbb pontot gyűjtötte a GP2-ben, mielőtt csatlakozott volna a Ferrari WEC különítményéhez – ez lesz a bemutatkozó szezonja a Formula E-ben. A brit versenyző már a szezonközi teszteken is segítette a Jaguar munkáját, ugyanis számos alkalommal tesztelhette a brit autómárka elektromos autóját. Calado mellett Evans próbálgathatta az autót, akinek ez lesz a negyedik szezonja a Jaguarral a sorozatban.

„Ez volt a Formula E egyik legkeresettebb ülése és nagyon örülök, hogy nekem ajánlották fel,” – nyilatkozta Calado a Jaguar autóbemutatóján. „A Jaguarnak hatalmas története van a motorsportban és ez egy remek lehetőség a számomra, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek.

„Annak ellenére, hogy az elektromos versenyzés még új a számomra, magabiztosan várom ezt az együléses kalandot és hiszem, hogy jó eredményeket leszek majd képes elérni a csapat számára. Magasak az elvárások velem szemben és alig várom már a szezon első versenyét Ad-Diriyahban.”

A brit – aki 2017-ben megnyerte a WEC GTE Pro bajnokságát a Ferrarival és emellett még az idei Le Mans-i 24 órás versenyt is – hivatalosan a valenciai teszten fog majd megjelenni először a Jaguar csapat színeiben.

„Szeretném üdvözölni Jamest a csapatunk köreiben,” – nyilatkozta a Jaguar csapatfőnöke, James Barclay. „James rengeteg tapasztalatot gyűjtött már másik Formula autós sorozatokban, ami a későbbiekben még nagyon jól fog jönni a csapatnak. Az előző szezonban már megízlelhettük a győzelem ízét és idén még többet szeretnénk elérni.

„Ha sikeres akarsz lenni a Formula E-ben, akkor két olyan versenyzőre van szükséged, akik minden versenyen a dobogós helyekért képesek harcolni. Mitch és James személyében megvan ez a két versenyző, ugyanis mindketten nagyon jó versenyzők és a segítségükkel  még több győzelmet és dobogós helyezést szerezhetünk majd.”