KezdőlapFormula EA NIO is bemutatta új Formula E autóját

A NIO is bemutatta új Formula E autóját

-

A NIO is bemutatta a 2018/19-es Formula E szezonra szánt, Gen2 versenyautóját, mely a NIO 004 nevet kapta. A bemutatóra Londonban, a Copper Box Arenában került sor.

Emellett azt is bejelentették, hogy a csapat versenyzői Tom Dillmann és Oliver Turvey lesznek.

„Örülök, hogy csatlakozhatok a NIO-hoz.” – mondta Dillmann, az elmúlt két évben 10 Formula E versenyt teljesített a Venturival. „Túl vagyunk pár jó tesztnapon, fejlesztjük az új autót és építjük a kapcsolatunkat. Különösen élvezem a versenyképes és profi környezetet a csapaton belül, és alig várom már az új és izgalmas érát a Formula E-ben, a NIO-val.”

„Örülök, hogy folytathatom a versenyzést a NIO Formula E csapatával, köszönöm Gerrynek (Hughes, csapatfőnök) és mindenkinek a NIO-nál a folyamatos támogatásukat.” – mondta Turvey. „Az elmúlt három szezon során együtt növekedtünk, mint csapat, minden szezonban fejlődtünk és büszke vagyok rá, hogy együtt szerezhettük meg első győzelmünket Mexikóvárosban az előző szezonban.”

„Teljesen felépültem a kézsérülésemből, amit az utolsó versenyen, New Yorkban szereztem, bár ez csökkentette a nyár során a tesztelési lehetőségeimet. Ugyan nem vezethettem augusztusban, azzal töltöttem az időt, hogy együtt dolgoztam a mérnökökkel, hogy segítsem a fejlesztések tesztelését a Gen2 autón. Az tapasztalt orvosoknak és fizioterapeutáknak köszönhetően, akik segítettek nekem, gyorsan felépültem és a szeptemberi teszteken ismét volán mögé ülhettem.”

„Az új Gen2 autó fantasztikus, egyértelmű előrelépés a teljesítmény és hatékonyság terén.”