KezdőlapFormula SportFormula 3Viscaal utolsó körös előzéssel nyerte a második F3-as futamot

Viscaal utolsó körös előzéssel nyerte a második F3-as futamot

-

Elképesztő izgalmakat hozott a 70. évforduló nagydíjának második F3-as versenye, főleg az utolsó körben. Bent Viscaal nyerte végül a futamot, ő az utolsó kanyar előtt, kívülről előzte meg Lirim Zendellit. A harmadik nagy lemaradásban, de ugyanúgy hatalmas csatában Theo Pourchaire lett.

A poleból a mindössze negyedik F3-as versenyét teljesítő Barnicoat vágott neki a versenynek, de őt hamar lerajtolta Zendeli és Viscaal is. A Carlin brit pilótája a harmadik helyre esett vissza, de keményen támadta őt Beckmann és a jót rajtoló Pourchaire is. Alex Peroni Aleksandr Smolyarral ütközött a rajt után, így mindkettejüknek elszállt az esélye a pontszerzésre, sőt előbbit meg is büntették mindezért. Volt egy nagyobb baleset is: Lukas Dunner és Calan Williams a Wellington egyenesben értek össze, az incidens miatt pedig már be kellett jönnie a biztonsági autónak.

A verseny a hatodik körben folytatódhatott, az élen álló Zendelli-Viscaal duó hamar elkezdtek elszakadni. Kicsivel hátrébb Lawson és Piastri csatáztak, utóbbi pedig mivel lekényszerült a pályáról, számos pozíciót vesztett. A másik Premás, Logan Sargeant versenye viszont idő előtt véget ért, mert Cameron Dasszal ért össze a Copse-ban, így a tegnapi győzelme után súlyos pontokat vesztett összetettben.

A harmadik helyen Barnicoat autója lassulni kezdett, majd ki is állt a versenyből, emiatt virtuális biztonsági autós fázis következett. A dobogó legalsó fokáért így Pourchaire, Lawson és Beckmann kezdtek csatázni. A francia pilóta védekezése a sportszerűség határán is túlment már, túl sok irányváltása miatt fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott. Mivel hármójuk csatája a legvégsőkig elhúzódott, még az utolsó körben is komoly adok-kapok ment köztük. Ennek során Pourchaire megint vitatható manővert hajtott végre, a pályáról is leszaladt védekezés közben, de megtartotta harmadik helyét az őt támadó Lawson ellen, akit végül Beckmann is legyorsult. Ily módon a francia lett a harmadik, Beckmann a negyedik, míg Lawson az ötödik.

Az élen Viscaal az utolsó körben, a Copse-ban szánta el magát előzésre, de Zendeli sem hagyta magát, a Stowe-nál megpróbált visszaelőzni, de az utolsó kanyarra ráfordulva végül csak Viscaal örülhetett, ugyanis kívülről körbeautózta riválisát.

A hatodik Piastri, a hetedik Hughes, a nyolcadik pedig Vesti lett. A két Premás az utolsó körben egyszerre előzte meg Hughes-t, majd egymással is csatáztak, de Vesti végül még így is Hughes mögött zárt. Az utolsó két pontszerző helyen Novalak és Enzo Fittipaldi értek be.