KezdőlapFormula SportJamie Chadwick lett az MRF Challenge első női bajnoka

Jamie Chadwick lett az MRF Challenge első női bajnoka

-

Jamie Chadwick lett az első versenyzőnő, aki meg tudta nyerni az MRF Challenget. A brit versenyzőnő semmit nem bízott a véletlenre, ugyanis mind a három futamot megnyerte a sorozat utolsó versenyhétvégéjén, Chennaiban.

Chadwick 18 pontos hátránnyal érkezett meg a szezon záróhétvégéjére. Max Defounynak minden lehetősége megvolt, hogy nyerjen, azonban már az első futamon 3 pontra olvadt az előnye Chadwickkel szemben.

A női versenyző a második futamon a második, míg belga riválisa csak a hetedik rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását. Chadwick már a rajtnál megelőzte a poleból rajtoló Jack Doohant, aki Moto GP egykori legendájának, Mick Doohannek a fia. Defourny végül negyedik lett, ugyanis a belga fiatal a futam során csak három helyet tudott javítani a rajthelyéhez képest. Ez az eredmény azt jelentette, hogy Chadwick 18 pontos előnnyel vághatott neki a szezon utolsó futamának.

Az utolsó versenyen a második-harmadik helyről rajtolhatott el a két bajnokaspiráns Defourny Chadwick sorrendben. A belga fiatal nem tudott élni az előkelő rajthelyével, ugyanis már a rajt után visszaesett a hetedik helyre. Eközben Chadwick kihasználta azt, hogy Patrik Pasma beragadt a rajtnál és újfent az élen találta magát. Defourny mindössze egy pozíciót tudott javítani, amit annak köszönhetett, hogy a BRDC Formula 3-as bajnoka, Linus Lundqvist egy technikai hiba miatt kiállni kényszerült a versenyből.

Pasma nyomása ellenére Chadwick zsinórban harmadjára is nyerni tudott, ezzel magabiztos előnnyel megnyerve az összetett pontversenyt. A brit versenyzőnőnek ez volt a hatodik győzelme a sorozatban. Michelangelo Amendola állhatott fel a dobogó harmadik fokára, Defourny pedig nem tudta megelőzni Doohant és végül csak a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót. A belga pilóta pocsék hétvégét zárt, ugyanis egyszer sem tudott dobogóra állni, amíg női riválisa mindhárom futam végén a dobogó tetején ünnepelhetett.

A bajnokság végeredménye:

  1. Jamie Chadwick (brit) 280 pont
  2. Max Defourny (belga) 243 pont
  3. Patrok Pasma (finn) 186 pont
  4. Andreas Estner (német) 181 pont
  5. Michelangelo Amendola (belga) 172 pont