A DTM idei első spái futama Nico Müller győzelmével zárult, ezzel pedig Robert Kubica és – bár nem volt tervben – Harrison Newey is túl van első versenyén.

A Red Bull főtervezőjének fia már a nürburgringi teszten is helyettesítette a WRT autójában Ed Jonest, aki nem tudott Dubajból Németországba utazni a korlátozások miatt. Newey így csatlakozott a sorozatban szintén debütáló Fabio Schererhez és az első futamon végül el sem induló Habsburg Ferdinándhoz.

Robin Frijns indulhatott a pole-ból, őt követte Müller, Rast és Rockenfeller, a legjobb BMW-s pedig az ötödik helyről rajtoló Sheldon van der Linde volt.

A szokatlanul magas hőmérséklet számos kihívás elé állította a csapatokat, főleg a gumikezelés terén. René Rast a második helyre jött fel a visszaeső Frijns elé, de végül a gumik miatt csak negyedik lett.

„Rémálom volt ez a verseny” – kezdte a címvédő. – „Spóroltam gumikkal az elején, de így is elfogytak. A második szettre még jobban figyeltem, de csak még nagyobb volt a visszaesés.”

Nico Müller volt talán az egyetlen, akit nem érintettek ilyen problémák, ő egyetlen kiállását követően is meg tudta őrizni a jó tempóját.

„Ez egyszerűen egy fantasztikus eredmény az Audi számára.” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi Motorsport igazgatója. – „A tesztek után nem számítottunk ilyesmire. A mai nap a gumikról szólt, Nico Müller pedig külön kategóriát képviselt.”

Az első öt helyet az Audi autói bérelték ki, Philipp Eng szakította meg a sort hatodik helyével. Kubica a 14. helyet szerezte meg, eggyel Newey mögött végzett.

# Versenyző Márka Különbség
1 🇨🇭 Nico Müller Audi
2 🇬🇧 Jamie Green Audi +19.502
3 🇫🇷 Loic Duval Audi +22.839
4 🇩🇪 Mike Rockenfeller Audi +29.234
5 🇩🇪 René Rast Audi +32.023
6 🇦🇹 Philipp Eng BMW +36.242
7 🇦🇹 Lucas Auer BMW +38.205
8 🇩🇪 Timo Glock BMW +42.692
9 🇳🇱 Robin Frijns Audi +51.888
10 🇿🇦 Jonathan Aberdein BMW +54.149
11 🇩🇪 Marco Witmann BMW +54.584
12 🇨🇭 Fabio Scherer Audi-WRT +57.743
13 🇬🇧 Harrison Newey Audi-WRT +1:11.793
14 🇵🇱 Robert Kubica BMW-ART +1:18.844
15 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW +3 kör