KezdőlapFormula 1Horner izgalmas csatára számít a három nagycsapat között

Horner izgalmas csatára számít a három nagycsapat között

-

A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint a következő szezon kitűnő lesz a három élcsapat küzdelmét illetően, köszönhetően a szabályok stabilitásának.

Tavaly annak ellenére, hogy a Ferrari tűnt favoritnak a téli teszteken, a Mercedes dominált a szezon első felében. Az olaszok és a Red Bull viszont felzárkózott az év végére, és ez izgalmasabbá tette a futamgyőzelmekért folyó küzdelmet.

„Az első szárnyat érintő szabályok, az új gumik érkezése jobban visszavetett minket, mint a vetélytársainkat. És persze, az új motorhoz is hozzá kellett szoknunk. De Ausztriától kezdve már versenyképesek voltunk.”

Most a két idény között nincs sok változás, így a csapatok teljesítménye többé-kevésbé ugyanott lesz majd az új autóval is.

„A következő évre minden szempontból a folytonosság jellemző, a pilóták, a szabályok, a motorbeszállítók szempontjából is. Hacsak valaki nem áll elő egy rendkívüli újítással, ez egy nagyon izgalmas szezon lehet a Mercedes, a Ferrari és köztünk. Egy igazán kitűnő szezonnak nézünk elébe.” – fejtette ki Horner.

A gumik is ugyanazok maradnak az előző évhez képest, így még nagyobb a hasonlóság. Ráadásul a 2021-es átfogó szabályváltozások miatt várhatóan mindenki egy kicsit már arra a projektre koncentrál majd, így a fejlesztési verseny kevésbé lesz intenzív, mint az előző idényekben.

A Ferrari már jelezte, átépíti az autóját a nagyobb leszorítóerő érdekében, tehát itt már borult ez a fajta papírforma. Meglátjuk, ez pozitív, vagy negatív irányba viszi majd őket.

„Nem tudjuk, a többiek mit csinálnak. De elméletileg a melbourne-i autó az abu dhabi specifikáció továbbfejlesztése lesz.”